B-modell
Baranyai József
B-modell
Kétfajta
tudás létezik. Az egyik a megtanult ismereteket alkalmazó tudás, a
másik az újat kitaláló, a nem létezőt létrehozó, a problémákra merőben
új megoldásokat szülő tudás, a kreatív tudás.
A kreativitás
képességével bíró személy képes arra, hogy a megtanult ismeretek
alkalmazásában is jó eredményt érjen el, bár rá inkább jellemző, hogy
őt mindig az új kitalálása, új megoldások keresése foglalkoztatja.
Aki
viszont nem bír a kreativitás képességével, az két diploma és három
idegennyelv ismeretében sem képes arra, hogy a problémákra új
megoldásokat keressen, mert ő adottságánál fogva a megtanult ismeretek
magas szintű alkalmazására képes.
Az elmúlt 25 év azt mutatja,
hogy Magyarországon a kormányzati és államigazgatási struktúrában, az
ezt segítő szakértői körben igen magas az alkalmazott tudás aránya, ám
szinte teljesen hiányzik a kreatív tudás, a kreatív problémamegoldó
képesség.
Az ország számára mindkét tudás fontos, ezért ha a
kormányzat nem gondoskodik a kreatív tudás kormányzati struktúrába
történő beemeléséről, egyáltalán a kreatív tudás képességével bírók
kiválasztásáról, a kreatív tudás birtokosainak megtalálásáról, akkor
hiányozni fog a kormányzati struktúrából, a kormányzat szellemi
erőforrásából a fejlődés irányára és lehetőségeire merőben új
megoldásokat vázoló tudás, holott az országban bőven van belőle.
Egy
elemzés szerint - a kreativitás érvényesülését vizsgálva a világon - az
amerikaiakra az jellemző, hogy a problémát megismerve rögtön a
megoldásra koncentrálnak, a japánok ezzel szemben először hosszasan
elemzik a problémát és csak annak alapos ismeretében kezdik keresni a
megoldást, a magyarokra meg az a jellemző, hogy amikor megismerték a
problémát alszanak rá egyet és csak úgy beugrik a megoldás.
Az
elemzés szerint nagyjából általánosítható, hogy egy országban a
lakosság 6-8 %-a rendelkezik a kreativitás képességével, ami alatt az
értendő, hogy az e körbe sorolható személyek egy probléma megoldására
általában nem a hagyományos megoldásokat választják, hanem valami újat,
sajátosat, célravezetőt.
A magyar lakosság körében ez az arány
10-12 %. A kreativitás magasabb szintjét vizsgálva, 10 millió magyarból
mintegy 50 ezer emberre mondható az, hogy átlagon felüli, kiemelkedő
kreatív képességgel rendelkezik, nagyjából ezerre tehető azok száma,
akiknek kreativitása, az összefüggéseket felismerő és problémamegoldó
képessége a "szuper" kategóriába sorolható, akiket akár zseninek is
nevezhetnénk és nagyjából 50 fő lehet a 10 millióból a pengeagyúak, a
szuperzsenik száma, akik világviszonylatban is állnák a versenyt.
Magyarországon
nem előny a kreativitás képessége. Van ahol a kreativitást
kiszámíthatatlan, sőt szükségtelen tényezőnek tartják, noha
nyilvánvaló, hogy a kreativitásnak kitüntetett szerepe van a
megújulásban, új utak, új fejlődési irányok keresésében..
Francis
Fukuyama amerikai társadalomtudós írja Bizalom című könyvében: “ Egy
civil társadalom boldogulása, gyarapodása az illető nép természetétől,
szokásaitól, etikájától függ, ezek az összetevők csak közvetve, tudatos
politikai tevékenységgel alakíthatók, s a kultúrát megillető
tisztelettel kell fenntartani és óvni őket.”
Fukuyama szerint a
társadalmi tőke fontosabb a gazdasági tőkénél, mert a bizalom, a
spontán társas készség birtokában bármely nemzet jóval rugalmasabban,
kevesebb áldozattal tud alkalmazkodni a változásokhoz.
A spontán
társas készség alatt a közös normák szerinti együttműködést érti, a
társadalmi tőke pedig az erkölcsi értékrend, a szokások átöröklődése
folytán jön létre és halmozódik. A társadalmi tőke létrejöttéhez és
halmozódásához nemzedékek sora szükséges. Fukuyama szerint az amerikai,
a német és a japán gazdaság sikere jelentős részben a társulási készség
érvényesülésének, az önszerveződő közösségek létrejöttének tudható be.
A
fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban a természetes fejlődésük
során kialakult az a társadalmi tőke, amely biztosítja a gyors
változásokhoz történő rugalmas alkalmazkodás képességét. A nyugati
társadalmakat a szervezettség megannyi láthatatlan szála szövi át. Az
ottani gazdaságban létezik és folyamatosan bővül, rendszeresen megújul
az a kapcsolatrendszerként is felfogható mechanizmus, amely segíti az
egyént az önerőből történő érvényesülésben.
Magyarországon a
rendszerváltás előtti negyven esztendőben nem volt lehetőség a
társadalmi tőke létrejöttére. Az erkölcsi értékrend, a szokások
átöröklődése csak egyes családi közösségekben, szigetszerűen
valósulhatott meg.
Fukuyama szerint a civil társadalom a
családra épül, a legkisebb társadalmi közösségre, amely által az
emberek részesei lesznek kultúrájuknak és megkapják a szükséges
képességeket, hogy a nagyobb közösségekben is helytálljanak.
Ma
Magyarországon a helytálláshoz, a boldoguláshoz szükséges képességeket
a család mind kevesebb esetben képes biztosítani. A szülők figyelmét
lekötik az egzisztenciateremtés, a napi megélhetés problémái, a
kettészakadt családok esetében pedig még rosszabb a helyzet.
Az
iskola lehet az egyedüli szervezett közösség, amely a család híján lévő
gyermekeknek – és azoknak, akiknél erre nem terjed ki a gondoskodás –
az oktatás keretében próbálja megadni az alkalmazkodáshoz, az életben
való boldoguláshoz szükséges alapvető képességet, amely a minimális
alapot jelentheti az eligazodáshoz, az életút elindításához.
Vannak
országok, ahol a hagyományok, szokások íratlan törvényt jelentenek,
ezek átöröklődése, tiszteletben tartása az ottani kultúra
megkérdőjelezhetetlen részét képezi.
Senki nem másíthat azon, hogy magyarnak születtünk. Magyarok vagyunk, a
magyar múlt örökösei és átörökítői.
A ma Magyarországon
élők tehetsége, tudása, teljesítőképessége jelenti
az embertőke fogalomkörébe sorolható – országon belüli – értékteremtő
erőt és képességet.
A
gazdaság, a társadalom az egyénre épül. Az ország értékteremtő
képessége csak úgy növekedhet, ha mind többen kerülnek olyan helyzetbe,
hogy teljesítőképességük piacon megjeleníthető teljesítménnyé érjen,
mind többen válnak az önérdekű szerveződés részesévé és mind szélesebb
körben valósul meg az önerőből történő érvényesülés folyamata.
Akkor,
ha a hatalmat gyakorlók megmásíthatatlan tényként fogadják el a
globalizációs versenyhelyzetet, a verseny sűrű rendet vág a létező
embertőkében, az embertőke egy jelentős része a megfelelőség körén
kívülre szorul. A társadalom versenyhelyzethez igazodó átszabása nem a
választók akaratának a teljesítését jelenti. Ők olyan gazdaságot, olyan
országot szeretnének, amelyben – a ma itt élők tudását, képességeit
figyelembe véve – a legszélesebb körben, a legteljesebb módon
megvalósulhat az emberek boldogulása.
Az állam – a köz által
ráruházott feladatként – felvállalhatja, hogy gazdálkodik polgárai
teljesítőképességével és mint legfőbb szervezőerő a globalizációból
nyerhető előnyöket feltérképezve, a nemzeti érdekeket megjelenítő
gazdasági stratégiát kidolgozva, új, jóval kedvezőbb versenyhelyzetet
teremt, amelynek következtében nőhet a megfelelőség körén belülre
kerülők száma és csökkenhet a körön kívül maradottak, a támogatásra
szorulók aránya.
A rendszerváltást követően a fejlődés korai
szakasza alatt körvonalazódik az a Magyarország, amely a most
cselekvőknek az építményt, az utódoknak pedig az alapot jelenti. A
fejlődés korai szakasza végén már láthatóvá válik, hogy milyen
fejlődési pályára állt az ország, milyen gazdasági és társadalmi
viszonyok jelentik a boldogulás lehetőségeit és korlátjait.
Úgy
tűnik, hogy a jellemzően ipari Magyarország építése a cél, amelynek
következménye, hogy a meghatározó arányt tekintve foglalkoztatotti
társadalom alakul ki.
Erre utal az a jellemző adat is, amely
szerint a magyar gazdaság produktumának csak a harminc százalékát adják
a kis- és közepes vállalkozások, ennek leképeződése a társadalomban is
látható. Az a szándék, hogy a nagy gyártókhoz kapcsolódó beszállítói
kör bővülése folytán majd jelentősen nő az ipari vállalkozások száma,
eddig sem vált széleskörű valósággá és áttörést hozó fordulat a jövőben
sem remélhető.
A létező valóság az, hogy ehhez egyrészt nincs
elegendő vállalkozói tőke - megfelelő önrész nélkül nincs hitel
lehetőség sem -, másrészt nincs elégséges szervezettség, de talán még
erősebb tényező, hogy számos esetben a szakmai felkészültség, a magas
szintű követelményeket kielégítő szakmai tudás is hiányzik.
A
magas technikai színvonalat képviselő iparágak igényelte szakmai
képzettséget csak a társadalom egy kisebb hányada képes megszerezni, a
boldoguláshoz viszont mindenkinek egyenlő joga van.
A
boldoguláshoz mindenkinek joga van! Ezért olyan gazdaságszerkezet
kialakítása lenne szükséges, amely a ma Magyarországon élők
képességeit, adottságait és szándékait figyelembe véve biztosítja a
boldogulás, az önfenntartó létezés megteremtésének a lehetőségét.
A
szolgáltató ágazatok nagyarányú fejlesztése, így például az
üzleti-kereskedelmi központok létrejötte számos új
lehetőséget
biztosíthatna a vállalkozásra, az iparban nem hasznosítható
képzettséggel bírók és a képzetlenek foglalkoztatására.
Az egyén
teljesítőképessége – az emberi erőforrás – a gazdaság legkisebb
alkotóeleme, amelynek piacon megjeleníthető valós teljesítménnyé érése
információs, gazdaságszervező, piacteremtő szolgáltatással segíthető.
A kapitalizmus csak a piacon megjeleníthető teljesítményt értékeli.
Az
állam azzal, hogy segíti az egyén teljesítőképességének kibontakozását,
teljesítménnyé érését nem szociális gondoskodást teljesít, ez
voltaképpen a köz érdekét szolgáló gazdasági önérdekűség, mert ezzel az
ország gazdaságának teljesítménye, értékteremtő képessége bővül.
Az embertőke értékteremtő képességének kialakulásában jelentős szerepet
játszik az oktatás, a tehetséggondozás.
Az
oktatás egyik fontos értékmérője az, hogy az átadott ismeretanyag
mennyi használható és mennyi hasznosítatlan tudást hordoz. Nem
vitatható, hogy az általános műveltség megszerzéséhez, ahhoz, hogy az
ember megismerje a körülötte lévő világot és helyét a világban sokrétű
tudásanyag átadása szükséges, de ez nem csökkentheti azon követelmény
súlyát, hogy egy új nemzedéknek olyan tudásra is szüksége van, amely
számára az életút során gyakran hasznosítható, az életben való
eligazodáshoz nélkülözhetetlen ismereteket jelent.
Az egyénnek
szüksége van olyan tudásanyagra, amely a boldoguláshoz, a
versenyhelyzetre történő felkészítéshez szükséges ismeretek
birtoklását, a testi és lelki egészség megőrzéséhez, a siker
eléréséhez, a kudarc elviseléséhez nélkülözhetetlen képességek
megszerzését jelenti. Ezek jellemzően olyan ismeretek, amelynek
átadására az oktatókat sem készítették fel, ezen ismeretanyag tartalmi
összetevőit az oktatást tervező és szervező szakemberek közül is csak
kevesen ismerik. Kevesen vannak, akik a szóban forgó ismeretanyag
birtokában képesek azt közérthető, közreadható módon megfogalmazni,
ezért az ő elérésük, megnyerésük kulcsfontosságú ahhoz, hogy ez a tudás
összeálljon és az oktatandó ismeretanyagba beemelhető legyen.
Az
oktatás nem lehet öncélú! Az oktatás függetlensége, szabadsága nem
jelentheti a társadalom valós szükségleteihez nem igazodó képzés
autonómiájának fenntartását. A rendszerváltást követően egyes
intézmények demokratikus átalakulás révén szerzett autonómiája azt
eredményezte, hogy esetükben nem következtek be a társadalom akarata
szerinti lényegi változások.
E körben említhető az
igazságszolgáltatás, a sport, a kultúra, a tudomány, az oktatás több
területe, intézménye. A diktatúra időszakában ezen intézmények
struktúráját az állampárt alakította ki, a látszólagos autonómia
ellenőrzését pedig az biztosította, hogy a vezető személyi állomány az
állampárt tagja illetve elkötelezettje volt.
A rendszerváltást
követően az új autonómia döntéshozói nem egy esetben a változás jeleit
felmutató, de érdemi változást nem eredményező átszervezéssel, alaki,
formai változtatásokkal képzelték el az adott intézmény beilleszkedését
az előző értékrenddel szemben álló, merőben más ideológiai és erkölcsi
alapokon épülő új társadalmi rendszerbe, mely tulajdonképpen az
önérdekűség átmentésének kényszere, a lehetetlen megkísérlése volt.
Az
Antall-kormány egyik nagy hibájaként említhető a látszatváltozások
valósként történő elfogadása, ez túl nagy árat jelentett a képzelt
békességért.
Nem létezhet olyan autonómia – a szakma bűvszó
alatt sem –, amely egy szűk érdekcsoport kiváltságainak átmentésére
nyer ellenőrzést nélkülöző jogosultságot. Az adóforintokból fenntartott
autonómia a vezetőinek megválasztása, intézményi struktúrájának szabad
alakítása tekintetében élvezhet önállóságot, de nem nyerhet felmentést
az alól, hogy a társadalom elvárásainak megfeleljen, a társadalom
igénye szerinti teljesítményt produkáljon.
Gyönyörű tájon élünk,
de nincsenek vagyont érő természeti kincseink, nincs tengerpartunk, a
legnagyobb nemzeti kincsünk állampolgáraink tehetsége, amellyel
gazdálkodni a mindenkori kormányzat kötelessége.
A tehetségek
felkutatása, a tehetséggondozás az állam el nem hárítható kötelessége.
Az országnak azokra a tehetségekre is szüksége van, akiknek nem jut
családi törődés, akiket sorsuk a hátrányos helyzetűek közé taszított.
A
látványosságot jelentő, gyors népszerűséget teremtő sportágakban a
tehetségnek pénzben mérhető értéke van, nagy összegekért adnak-vesznek
sportolókat, de az eredményt felmutató edzők is magas összegekért
szerződnek.
A tehetséggondozást, a tehetségekkel való
foglalkozást felvállaló tanárok munkáját, teljesítményét nem díjazza a
piac, ezért az állam kötelessége kell, hogy legyen a tehetséggondozás
finanszírozása, a tehetséggondozást vállaló tanárok e munkával arányban
álló díjazásának biztosítása.
A tehetségek kiválasztódása
tekintetében fontos szerepet játszik a siker elérhetőségének láttatása,
a versenyszellem megteremtése, ezért minél több versenyt, pályázatot
kell meghirdetni, ösztönzést jelentő értékes díjakkal, jutalmakkal.
Amerikában már a középiskolában a diákokba ivódik az a versenyszellem,
ami szükséges a győzni akaráshoz, a kudarc elviseléséhez, a kitartó
küzdéshez, a sikeres életúthoz.
Ha valóban képességeink és lehetőségeink szerint akarunk élni, akkor
nem kerülhető meg a tárgyilagos önvizsgálat sem.
Nemzeti
sorcsapásaink kikerülhetősége talán vitatható kérdés, de arra nincsen
magyarázat, hogy a kiemelkedő tudás birtokosai, a változások
elindítására képesek közül többen hagyták el az országot mint akik
maradtak, mintha a nép kivetette volna magából az átlagtól különbözőt,
a középszerűn felülit.
A ránk erőltetett diktatúra, a kádári
középszerűség térnyerése negyven évre adhat magyarázatot, de a folyamat
előtte is zajlott és napjainkban is megfigyelhető. Nincs a világon még
egy ilyen kis létszámú népesség, amely ennyi híres tudóst, feltalálót,
művészt adott volna a világnak, Nobel-díjasaink száma önmagáért beszél.
Kutatók
keresték a magyarázatot a tehetségek átlagosnál jóval nagyobb számban
történő előfordulására, az általános vélekedés az volt, hogy a rejtély
a magyar nyelvben keresendő. A magyar nyelv képi gazdagsága, a nyelvben
rejlő kombinációs lehetőség jelenti a magyarázatot. A magyar nyelv
használata az első értelmes szó kimondásától életünk végéig csiszolja,
pallérozza elménket. A magyar nyelvű beszéd folyamatos és intenzív
logikai tevékenységet igényel, amely tréningben tartja az agyat,
szerepet játszik a kreativitás létrejöttében.
A magyar nemzetnek
minden időben szüksége van olyan elitre, aki országban is képes
gondolkodni és birtokolja mindazon képességet és tudást, amely révén
alkalmassá válhat arra, hogy az ország jelenének és jövőjének
alakításában tevőlegesen részt vegyen.
Az elitképzés szervezett
megvalósítása tudatos felkészülést jelent a jövőre, de a csoportos
elitképzés nyújthatja azt a többletet, amely bizonyosságot ad a
gondolati építkezés helyességét illetően és olyan érvrendszer
kifejlesztésére nyújt lehetőséget, amely az önépítkezés során nem
szerezhető meg. A gondolati építkezés során halmozódó tudásanyag
összemérése, az érvek ütköztetése, a következtetések helyességének
igazolhatósága csak a csoportos képzésben, a viták révén válik
lehetségessé.
A csoportos elitképzésben a viták lehetősége, az
előadásmód, kifejezésmód formálása, az érvek folyamatos ütköztetése
révén, a támadó és védekező érvelés gyakorlása által teremtődhet meg az
a rutin, amely a folyamatos döntési kényszerhelyzetben a legkisebb
hibaszázalékkal történő döntéshez, a közszerepléshez, a magas szintű
támadó és védekező érveléshez feltétlenül szükséges.
Jelenbéli kötelességünk, a jövő iránti felelősségünk, hogy országunkban
a tehetséggondozás minden szinten megvalósuljon.
A szerző mint jogtulajdonos
hozzájárul, hogy az oldalon lévő tartalom magyarul és idegen nyelvre
lefordítva megosztható legyen közösségi oldalakon és weboldalakon a
forrás és szerző megjelölésével. Az így megosztott tartalom
mellett elhelyezhető reklám, hirdetés.