Baranyai József 

 

B-modell

  


KREATÍV TUDÁS


Kétfajta tudás létezik. Az egyik a megtanult ismereteket alkalmazó tudás, a másik az újat kitaláló, a nem létezőt létrehozó, a problémákra merőben új megoldásokat szülő tudás, a kreatív tudás.

A kreativitás képességével bíró személy képes arra, hogy a megtanult ismeretek alkalmazásában is jó eredményt érjen el, bár rá inkább jellemző, hogy őt mindig az új kitalálása, új megoldások keresése foglalkoztatja.

Aki viszont nem bír a kreativitás képességével, az két diploma és három idegennyelv ismeretében sem képes arra, hogy a problémákra új megoldásokat keressen, mert ő adottságánál fogva a megtanult ismeretek magas szintű alkalmazására képes.

Az elmúlt 25 év azt mutatja, hogy Magyarországon a kormányzati és államigazgatási struktúrában, az ezt segítő szakértői körben igen magas az alkalmazott tudás aránya, ám szinte teljesen hiányzik a kreatív tudás, a kreatív problémamegoldó képesség.

Az ország számára mindkét tudás fontos, ezért ha a kormányzat nem gondoskodik a kreatív tudás kormányzati struktúrába történő beemeléséről, egyáltalán a kreatív tudás képességével bírók kiválasztásáról, a kreatív tudás birtokosainak megtalálásáról, akkor hiányozni fog a kormányzati struktúrából, a kormányzat szellemi erőforrásából a fejlődés irányára és lehetőségeire merőben új megoldásokat vázoló tudás, holott az országban bőven van belőle.

Egy elemzés szerint - a kreativitás érvényesülését vizsgálva a világon - az amerikaiakra az jellemző, hogy a problémát megismerve rögtön a megoldásra koncentrálnak, a japánok ezzel szemben először hosszasan elemzik a problémát és csak annak alapos ismeretében kezdik keresni a megoldást, a magyarokra meg az a jellemző, hogy amikor megismerték a problémát alszanak rá egyet és csak úgy beugrik a megoldás. 

Az elemzés szerint nagyjából általánosítható, hogy egy országban a lakosság 6-8 %-a rendelkezik a kreativitás képességével, ami alatt az értendő, hogy az e körbe sorolható személyek egy probléma megoldására általában nem a hagyományos megoldásokat választják, hanem valami újat, sajátosat, célravezetőt.

A magyar lakosság körében ez az arány 10-12 %. A kreativitás magasabb szintjét vizsgálva, 10 millió magyarból mintegy 50 ezer emberre mondható az, hogy átlagon felüli, kiemelkedő kreatív képességgel rendelkezik, nagyjából ezerre tehető azok száma, akiknek kreativitása, az összefüggéseket felismerő és problémamegoldó képessége a "szuper" kategóriába sorolható, akiket akár zseninek is nevezhetnénk és nagyjából 50 fő lehet a 10 millióból a pengeagyúak, a szuperzsenik száma, akik világviszonylatban is állnák a versenyt.

Magyarországon nem előny a kreativitás képessége. Van ahol a kreativitást kiszámíthatatlan, sőt szükségtelen tényezőnek tartják, noha nyilvánvaló, hogy a kreativitásnak kitüntetett szerepe van a megújulásban, új utak, új fejlődési irányok keresésében..

TÁRSADALMI TŐKE

Francis Fukuyama amerikai társadalomtudós írja Bizalom című könyvében: “ Egy civil társadalom boldogulása, gyarapodása az illető nép természetétől, szokásaitól, etikájától függ, ezek az összetevők csak közvetve, tudatos politikai tevékenységgel alakíthatók, s a kultúrát megillető tisztelettel kell fenntartani és óvni őket.”

Fukuyama szerint a társadalmi tőke fontosabb a gazdasági tőkénél, mert a bizalom, a spontán társas készség birtokában bármely nemzet jóval rugalmasabban, kevesebb áldozattal tud alkalmazkodni a változásokhoz.

A spontán társas készség alatt a közös normák szerinti együttműködést érti, a társadalmi tőke pedig az erkölcsi értékrend, a szokások átöröklődése folytán jön létre és halmozódik. A társadalmi tőke létrejöttéhez és halmozódásához nemzedékek sora szükséges. Fukuyama szerint az amerikai, a német és a japán gazdaság sikere jelentős részben a társulási készség érvényesülésének, az önszerveződő közösségek létrejöttének tudható be.

A fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban a természetes fejlődésük során kialakult az a társadalmi tőke, amely biztosítja a gyors változásokhoz történő rugalmas alkalmazkodás képességét. A nyugati társadalmakat a szervezettség megannyi láthatatlan szála szövi át. Az ottani gazdaságban létezik és folyamatosan bővül, rendszeresen megújul az a kapcsolatrendszerként is felfogható mechanizmus, amely segíti az egyént az önerőből történő érvényesülésben.

Magyarországon a rendszerváltás előtti negyven esztendőben nem volt lehetőség a társadalmi tőke létrejöttére. Az erkölcsi értékrend, a szokások átöröklődése csak egyes családi közösségekben, szigetszerűen valósulhatott meg.

Fukuyama szerint a civil társadalom a családra épül, a legkisebb társadalmi közösségre, amely által az emberek részesei lesznek kultúrájuknak és megkapják a szükséges képességeket, hogy a nagyobb közösségekben is helytálljanak.

Ma Magyarországon a helytálláshoz, a boldoguláshoz szükséges képességeket a család mind kevesebb esetben képes biztosítani. A szülők figyelmét lekötik az egzisztenciateremtés, a napi megélhetés problémái, a kettészakadt családok esetében pedig még rosszabb a helyzet.

Az iskola lehet az egyedüli szervezett közösség, amely a család híján lévő gyermekeknek – és azoknak, akiknél erre nem terjed ki a gondoskodás – az oktatás keretében próbálja megadni az alkalmazkodáshoz, az életben való boldoguláshoz szükséges alapvető képességet, amely a minimális alapot jelentheti az eligazodáshoz, az életút elindításához.

Vannak országok, ahol a hagyományok, szokások íratlan törvényt jelentenek, ezek átöröklődése, tiszteletben tartása az ottani kultúra megkérdőjelezhetetlen részét képezi.

Senki nem másíthat azon, hogy magyarnak születtünk. Magyarok vagyunk, a magyar múlt örökösei és átörökítői.


Elvi alap 3

_____________________________________________________________________________


EMBERTŐKE


A ma Magyarországon élők tehetsége, tudása, teljesítőképessége jelenti az embertőke fogalomkörébe sorolható – országon belüli – értékteremtő erőt és képességet.

A gazdaság, a társadalom az egyénre épül. Az ország értékteremtő képessége csak úgy növekedhet, ha mind többen kerülnek olyan helyzetbe, hogy teljesítőképességük piacon megjeleníthető teljesítménnyé érjen, mind többen válnak az önérdekű szerveződés részesévé és mind szélesebb körben valósul meg az önerőből történő érvényesülés folyamata.

Akkor, ha a hatalmat gyakorlók megmásíthatatlan tényként fogadják el a globalizációs versenyhelyzetet, a verseny sűrű rendet vág a létező embertőkében, az embertőke egy jelentős része a megfelelőség körén kívülre szorul. A társadalom versenyhelyzethez igazodó átszabása nem a választók akaratának a teljesítését jelenti. Ők olyan gazdaságot, olyan országot szeretnének, amelyben – a ma itt élők tudását, képességeit figyelembe véve – a legszélesebb körben, a legteljesebb módon megvalósulhat az emberek boldogulása.

Az állam – a köz által ráruházott feladatként – felvállalhatja, hogy gazdálkodik polgárai teljesítőképességével és mint legfőbb szervezőerő a globalizációból nyerhető előnyöket feltérképezve, a nemzeti érdekeket megjelenítő gazdasági stratégiát kidolgozva, új, jóval kedvezőbb versenyhelyzetet teremt, amelynek következtében nőhet a megfelelőség körén belülre kerülők száma és csökkenhet a körön kívül maradottak, a támogatásra szorulók aránya.

A rendszerváltást követően a fejlődés korai szakasza alatt körvonalazódik az a Magyarország, amely a most cselekvőknek az építményt, az utódoknak pedig az alapot jelenti. A fejlődés korai szakasza végén már láthatóvá válik, hogy milyen fejlődési pályára állt az ország, milyen gazdasági és társadalmi viszonyok jelentik a boldogulás lehetőségeit és korlátjait.

Úgy tűnik, hogy a jellemzően ipari Magyarország építése a cél, amelynek következménye, hogy a meghatározó arányt tekintve foglalkoztatotti társadalom alakul ki.

Erre utal az a jellemző adat is, amely szerint a magyar gazdaság produktumának csak a harminc százalékát adják a kis- és közepes vállalkozások, ennek leképeződése a társadalomban is látható. Az a szándék, hogy a nagy gyártókhoz kapcsolódó beszállítói kör bővülése folytán majd jelentősen nő az ipari vállalkozások száma, eddig sem vált széleskörű valósággá és áttörést hozó fordulat a jövőben sem remélhető.

A létező valóság az, hogy ehhez egyrészt nincs elegendő vállalkozói tőke - megfelelő önrész nélkül nincs hitel lehetőség sem -, másrészt nincs elégséges szervezettség, de talán még erősebb tényező, hogy számos esetben a szakmai felkészültség, a magas szintű követelményeket kielégítő szakmai tudás is hiányzik.

A magas technikai színvonalat képviselő iparágak igényelte szakmai képzettséget csak a társadalom egy kisebb hányada képes megszerezni, a boldoguláshoz viszont mindenkinek egyenlő joga van.

A boldoguláshoz mindenkinek joga van! Ezért olyan gazdaságszerkezet kialakítása lenne szükséges, amely a ma Magyarországon élők képességeit, adottságait és szándékait figyelembe véve biztosítja a boldogulás, az önfenntartó létezés megteremtésének a lehetőségét.

A szolgáltató ágazatok nagyarányú fejlesztése, így például az üzleti-kereskedelmi  központok létrejötte számos új lehetőséget biztosíthatna a vállalkozásra, az iparban nem hasznosítható képzettséggel bírók és a képzetlenek foglalkoztatására.

Az egyén teljesítőképessége – az emberi erőforrás – a gazdaság legkisebb alkotóeleme, amelynek piacon megjeleníthető valós teljesítménnyé érése információs, gazdaságszervező, piacteremtő szolgáltatással segíthető.

A kapitalizmus csak a piacon megjeleníthető teljesítményt értékeli.

Az állam azzal, hogy segíti az egyén teljesítőképességének kibontakozását, teljesítménnyé érését nem szociális gondoskodást teljesít, ez voltaképpen a köz érdekét szolgáló gazdasági önérdekűség, mert ezzel az ország gazdaságának teljesítménye, értékteremtő képessége bővül.

Az embertőke értékteremtő képességének kialakulásában jelentős szerepet játszik az oktatás, a tehetséggondozás.

Az oktatás egyik fontos értékmérője az, hogy az átadott ismeretanyag mennyi használható és mennyi hasznosítatlan tudást hordoz. Nem vitatható, hogy az általános műveltség megszerzéséhez, ahhoz, hogy az ember megismerje a körülötte lévő világot és helyét a világban sokrétű tudásanyag átadása szükséges, de ez nem csökkentheti azon követelmény súlyát, hogy egy új nemzedéknek olyan tudásra is szüksége van, amely számára az életút során gyakran hasznosítható, az életben való eligazodáshoz nélkülözhetetlen ismereteket jelent.

Az egyénnek szüksége van olyan tudásanyagra, amely a boldoguláshoz, a versenyhelyzetre történő felkészítéshez szükséges ismeretek birtoklását, a testi és lelki egészség megőrzéséhez, a siker eléréséhez, a kudarc elviseléséhez nélkülözhetetlen képességek megszerzését jelenti. Ezek jellemzően olyan ismeretek, amelynek átadására az oktatókat sem készítették fel, ezen ismeretanyag tartalmi összetevőit az oktatást tervező és szervező szakemberek közül is csak kevesen ismerik. Kevesen vannak, akik a szóban forgó ismeretanyag birtokában képesek azt közérthető, közreadható módon megfogalmazni, ezért az ő elérésük, megnyerésük kulcsfontosságú ahhoz, hogy ez a tudás összeálljon és az oktatandó ismeretanyagba beemelhető legyen.

Az oktatás nem lehet öncélú! Az oktatás függetlensége, szabadsága nem jelentheti a társadalom valós szükségleteihez nem igazodó képzés autonómiájának fenntartását. A rendszerváltást követően egyes intézmények demokratikus átalakulás révén szerzett autonómiája azt eredményezte, hogy esetükben nem következtek be a társadalom akarata szerinti lényegi változások.

E körben említhető az igazságszolgáltatás, a sport, a kultúra, a tudomány, az oktatás több területe, intézménye. A diktatúra időszakában ezen intézmények struktúráját az állampárt alakította ki, a látszólagos autonómia ellenőrzését pedig az biztosította, hogy a vezető személyi állomány az állampárt tagja illetve elkötelezettje volt.

A rendszerváltást követően az új autonómia döntéshozói nem egy esetben a változás jeleit felmutató, de érdemi változást nem eredményező átszervezéssel, alaki, formai változtatásokkal képzelték el az adott intézmény beilleszkedését az előző értékrenddel szemben álló, merőben más ideológiai és erkölcsi alapokon épülő új társadalmi rendszerbe, mely tulajdonképpen az önérdekűség átmentésének kényszere, a lehetetlen megkísérlése volt.

Az Antall-kormány egyik nagy hibájaként említhető a látszatváltozások valósként történő elfogadása, ez túl nagy árat jelentett a képzelt békességért.

Nem létezhet olyan autonómia – a szakma bűvszó alatt sem –, amely egy szűk érdekcsoport kiváltságainak átmentésére nyer ellenőrzést nélkülöző jogosultságot. Az adóforintokból fenntartott autonómia a vezetőinek megválasztása, intézményi struktúrájának szabad alakítása tekintetében élvezhet önállóságot, de nem nyerhet felmentést az alól, hogy a társadalom elvárásainak megfeleljen, a társadalom igénye szerinti teljesítményt produkáljon.

Gyönyörű tájon élünk, de nincsenek vagyont érő természeti kincseink, nincs tengerpartunk, a legnagyobb nemzeti kincsünk állampolgáraink tehetsége, amellyel gazdálkodni a mindenkori kormányzat kötelessége.

A tehetségek felkutatása, a tehetséggondozás az állam el nem hárítható kötelessége. Az országnak azokra a tehetségekre is szüksége van, akiknek nem jut családi törődés, akiket sorsuk a hátrányos helyzetűek közé taszított.

A látványosságot jelentő, gyors népszerűséget teremtő sportágakban a tehetségnek pénzben mérhető értéke van, nagy összegekért adnak-vesznek sportolókat, de az eredményt felmutató edzők is magas összegekért szerződnek.

A tehetséggondozást, a tehetségekkel való foglalkozást felvállaló tanárok munkáját, teljesítményét nem díjazza a piac, ezért az állam kötelessége kell, hogy legyen a tehetséggondozás finanszírozása, a tehetséggondozást vállaló tanárok e munkával arányban álló díjazásának biztosítása.

A tehetségek kiválasztódása tekintetében fontos szerepet játszik a siker elérhetőségének láttatása, a versenyszellem megteremtése, ezért minél több versenyt, pályázatot kell meghirdetni, ösztönzést jelentő értékes díjakkal, jutalmakkal. Amerikában már a középiskolában a diákokba ivódik az a versenyszellem, ami szükséges a győzni akaráshoz, a kudarc elviseléséhez, a kitartó küzdéshez, a sikeres életúthoz.

Ha valóban képességeink és lehetőségeink szerint akarunk élni, akkor nem kerülhető meg a tárgyilagos önvizsgálat sem.

Nemzeti sorcsapásaink kikerülhetősége talán vitatható kérdés, de arra nincsen magyarázat, hogy a kiemelkedő tudás birtokosai, a változások elindítására képesek közül többen hagyták el az országot mint akik maradtak, mintha a nép kivetette volna magából az átlagtól különbözőt, a középszerűn felülit.

A ránk erőltetett diktatúra, a kádári középszerűség térnyerése negyven évre adhat magyarázatot, de a folyamat előtte is zajlott és napjainkban is megfigyelhető. Nincs a világon még egy ilyen kis létszámú népesség, amely ennyi híres tudóst, feltalálót, művészt adott volna a világnak, Nobel-díjasaink száma önmagáért beszél.

Kutatók keresték a magyarázatot a tehetségek átlagosnál jóval nagyobb számban történő előfordulására, az általános vélekedés az volt, hogy a rejtély a magyar nyelvben keresendő. A magyar nyelv képi gazdagsága, a nyelvben rejlő kombinációs lehetőség jelenti a magyarázatot. A magyar nyelv használata az első értelmes szó kimondásától életünk végéig csiszolja, pallérozza elménket. A magyar nyelvű beszéd folyamatos és intenzív logikai tevékenységet igényel, amely tréningben tartja az agyat, szerepet játszik a kreativitás létrejöttében.

A magyar nemzetnek minden időben szüksége van olyan elitre, aki országban is képes gondolkodni és birtokolja mindazon képességet és tudást, amely révén alkalmassá válhat arra, hogy az ország jelenének és jövőjének alakításában tevőlegesen részt vegyen.

Az elitképzés szervezett megvalósítása tudatos felkészülést jelent a jövőre, de a csoportos elitképzés nyújthatja azt a többletet, amely bizonyosságot ad a gondolati építkezés helyességét illetően és olyan érvrendszer kifejlesztésére nyújt lehetőséget, amely az önépítkezés során nem szerezhető meg. A gondolati építkezés során halmozódó tudásanyag összemérése, az érvek ütköztetése, a következtetések helyességének igazolhatósága csak a csoportos képzésben, a viták révén válik lehetségessé.

A csoportos elitképzésben a viták lehetősége, az előadásmód, kifejezésmód formálása, az érvek folyamatos ütköztetése révén, a támadó és védekező érvelés gyakorlása által teremtődhet meg az a rutin, amely a folyamatos döntési kényszerhelyzetben a legkisebb hibaszázalékkal történő döntéshez, a közszerepléshez, a magas szintű támadó és védekező érveléshez feltétlenül szükséges.

Jelenbéli kötelességünk, a jövő iránti felelősségünk, hogy országunkban a tehetséggondozás minden szinten megvalósuljon.

A szerző mint jogtulajdonos hozzájárul, hogy az oldalon lévő tartalom magyarul és idegen nyelvre lefordítva megosztható legyen közösségi oldalakon és weboldalakon a forrás és szerző megjelölésével.  Az így megosztott tartalom mellett elhelyezhető reklám, hirdetés.